Rólunk
Családi vállalkozás, több évtizedes tapasztalattal
Üzletünk több mint két évtizede van jelen a szakmában. Közös vállalkozásunk 2006-ban indult, kezdetben kisebb léptékben, majd folyamatos fejlődés mellett jutott el a jelenlegi formájáig. Ma már két üzlet működik a városban, melyek közül az egyik zálogházi szolgáltatást is nyújt, ötvösműhely pedig mindkét helyszínen elérhető.
Ötvösműhely és szakmai háttér
Műhelyeinkben tapasztalt ötvösök dolgoznak, köztük ötvösmester is. A csapat tagjai több évtizedes gyakorlattal rendelkeznek, és a kézműves minőség minden munkánknál alapelv.
Nagykanizsán egyedülálló módon saját ötvösműhellyel működünk, emellett több helyi üzlet számára is végzünk bérmunkát.
Termékkínálatunk
Árukészletünket folyamatosan bővítjük, hogy vásárlóink minden igényére megoldást tudjunk kínálni.
- Arany és ezüst ékszerek
- Acélékszerek
- Bizsuk
- Piercingek
- Órák és óraszíjak
- Zálogházból visszamaradt használt arany és ezüst ékszerek
Vevőközpontú szemlélet
Üzleteinkben napi szinten jelen vagyunk, ezért a vásárlókhoz való hozzáállásunk, árképzésünk és üzletpolitikánk eltér a nagy láncokra jellemző gyakorlattól. A nálunk vásárolt vagy készített ékszerek esetleges problémáit saját ügyünkként kezeljük.
Hiszünk abban, hogy a hosszú távú bizalom alapja a többszörösen elégedett vásárló, aki évek, akár évtizedek múlva is visszatér hozzánk.
Karikagyűrűk – a szakma egyik legszebb pillanata
Számunkra a szakma egyik legszebb része az elkészült karikagyűrűpár átadása, amikor a viselők arcán megjelenik az a boldogság és ragyogás, amelyet az általunk készített ékszer képvisel.
Cserelehetőség és garancia
- Nálunk vásárolt arany, ezüst és acél ékszerek 2 héten belül – viselés nélkül – hasonló értékben cserélhetők
- Nemcsak új, hanem használt ékszereinkre is garanciát vállalunk
Szakértelem és értékbecslés
Ötvöseinken túl több ékszerbecsüs is dolgozik üzleteinkben. Rendszeresen készítünk szakértői véleményt hivatalos szervek részére is. Reális keretek között üzleteinkben alkura is van lehetőség.
Aranybeszámítás
Új arany ékszer készíttetése esetén a hozott aranyat nem törtarany áron számítjuk be, hanem annak értékének duplájáért. Így jellemzően csak az új ékszer előállítási költségét, azaz a bérmunkadíjat szükséges megfizetni.